Betsy és Gika még a nap folyamán felkeresték McGalagonyt, hogy mit szólna hozzá, ha lenne a suliban suli rádió. Hosszasan ecsetelték neki, hogy ez mennyire jót tenne az iskolának és a diákoknak, meg, hogy ők ketten minden gondot elintéznének a rádióval kapcsolatban. A tanárnő nagy nehezen beadta a derekát, tehát a lányok már el is kezdték tervezgetni, hogy mi legyen az első műsorban – természetesen órán beszélték meg, levélben:
Beszéljünk a szarvasbogarak párzási szokásairól, az úgy sem érdekel senkit. – G.
Ajjh, az olyan nagy hülyeség! – B.
Tudom, pont azért, teee – G.
Szerintem, az első pont a Hírek legyen. Az fontos, és beleszőhetnénk a legnagyobb baromságokat is. – B.
Például, hogy aki látni akarja Albus Pottert és Scorpius Malfoyt kék, lila és piros hajjal, az menyjen a harmadik emeleti folyosóra? – G.
Akár – B.
És még folytatódott volna, csakhogyhát kicsöngettek. Óra után még egyszer odamentek a tanárnőhöz, hogy megbeszéljék a részleteket, és elvégezzék az utolsó simításokat. Amikor ezzel megvoltak, felmentek a stúdióba, és, mikor McGalagony szólt, hogy kezdhetik, elkezdődött a műsor. Végülis mégiscsak az improvizálás mellett döntöttek. Az legalább az ő stílusok!
Sziasztok! Jó reggel mindenkinek! A sulirádió első adását hallgatjátok, és, mint mindenki tudja, ma van Hugo Weasley születésnapja, tapsoljuk meg kedvenc unokatesómat! – mondta be a rádióba Gika.
Igen, tehát ez az első adás. McGalagonytól kaptunk rá engedélyt, mert ez szórakoztat titeket például reggeli, vagy ebéd közben. Lesznek házi- és puska tippek is... – kezdte Betsy is, de Gika közbevágott:
Amiket persze szigorúan tilos kipróbálni! – folytatta. – Természetesen csak a poén kedvéért fogjuk bemondani őket.
Tehát, először is kezdjük, mondjuk aaaa... Hírekkel! Tehát, első és legfontosabb hír, ami most eszembe jutott, az az, hogy Flitwic professzor nem is halt meg.
Betsy!! Ez szigorúan titkos információ!
Tudom, de joguk van tudni, hogy a professzor miért ment el! – erősködött Betsy.
Rendben. Szal ugyebár mi találtunk rá a holtestére, de aztán összefutottunk vele a Szükség szobájában, rábeszéltük, hogy húzzon el innen, amit persze meg is tett, aztán elköszönt, hogy: Csá! – mesélte el a történetet Gika.
És még így folytatódott sokáig, amikor is az első panasz megérkezett a stúdióba. James Potter személyében.
Ohh, kaptunk egy levelet, amit kötelességünk felolvasni. Kezdem is:
Kedves Bájgúnár Fiú!
Örömmel közlöm veled, hogy te vagy a legnagyobb balfék, akivel valaha találkoztam életem során.
Üdvözlettelenül: Titkos utálód. – olvasta fel Betsy.
- Lányok, mi az ördögöt műveltek itt? – kérdezte felháborodva James.
- Mint látod, az iskolai rádió adását bonyolítjuk le. – válaszolta halál nyugodtan Gika.
Újabb szenzációs hír birtokába jutottam! Britney Spears, a mugli énekes, leborotválta a haját kopaszra, így pont úgy néz ki, mint az a hugrabugos fiú, Joe, vagy ki... Hát nem nagyszerű?- mondta be hatalmas vigyorral a képén Betsy.
- De hát... Ezt a tanárnő engedélyezte? – kérdezett megint James.
- Persze, hogy. Ennyire ne nézz hülyének minket! – kérte a lány.
- És azt is tudja, hogy miket mondtok be? – kérdezi már-már türelmetlenül.
- Hát gondolom hallja. – szólt bele a beszélgetésbe Betsy is.
- De ez nem megoldás! Kit érdekel, hogy mi van azzal a mugli énekesnővel?!
- ENGEM – kiáltották egyszerre.
A mai adásnak vége, reggel újra hallhattok minket. – kezdett el búcsúzkodni kedven hallgatóitól Gika.
Addig is jó tanulást, meg minden ilyesmit mindenkinek! – folytatta barátnője is.
Sziasztok! Ssssssszzzzzz... – Mondták egyszerre.
Ne is figyeljetek oda rájuk, majd elviszem őket pszichológushoz, vagy pszichiáterhez. Csá. – szólt bele a rádióba James Potter is.
Aznap késő este még látogatást tettek a konyhán, hogy egyenek egy kis sajtot. A manók gratuláltak nekik a rádióadás miatt, amit persze Betsyék szépen meg is köszöntek. Mindig a szobába visszafelé vezető úton történnek velük az érdekes dolgok, mint ahogy most is. Már majdnem, visszaértek kedvenc szobájukba, amikor...
- BETSY! GIKA! – szólt rájuk hatalmas hangerővel egy hollóhátas lány, Melanie.
- Hello! – köszönt rá Betsy. – Mit tehetünk érted? – kérdezte.
- Hát, igazából, én... Tudjátok, én nem szoktam kiszökni éjszaka, de... Kaptam egy levelet, anyáéktól, hogy a húgom... Eltűnt. – közölte. – Meg kell keresnem!
- Ó, hát mi profik vagyunk eltűnt kishúgok megkeresésében, igaz Betsy? – kérdezte gúnyosan Gika.
- Tudom, hogy az ember nem erre vágyik leginkább az éjszaka közepén, de ti olyan ügyesek vagytok. Nincs kedvetek egy kis kiruccanáshoz?
- De, persze van. – mondta Betsy, aztán odasúgta Gikának – Most jön az improvizáló rész.
Így hát a három lány elindult azon a veszélyes úton. Egészen a bírtok végéig jutottak, amikor is a Tiltott Rengeteg szélénél megálltak. Közvetlen a lányok kedvenc fája mellett.
- Tehát, Mel, van róla elképzelésed, hogy merre megyünk? – kérdezte Gika.
- Hát, azt hiszem, a Tiltott Rengetegbe.
A Tiltott Rengeteg, ahova épeszű ember még nappal se teszi be a lábát. De mi nem úgy ismerjük Gikát, meg Betsyt, hogy annyira ép eszűek lennének. Vagyis azok, nagyon is okosak, mert ugyebár nem minden 15 éves lány tudná bevezetni az elektromos áramot a Roxfortba, de, akkor is... Túlságosan is kalandvágyóak.
- Rendben, akkor irány az erdő.
Ők ketten már jól ismerték az erdőt, de Mel nem. Az első kérdése az volt, hogy merre van az információs desk. Jellemző.
- Óhát ott, a mögött az odvas fa mögött! – ironizált Betsy.
Az erdőbeli kiruccanás elég félelmetes volt, tele volt veszélyes lényekkel. Először is összefutottak egy csorda kentaurral. A kentaurok megkérdezték, mit óhajtanak itt, az erdőben, mire a lányok azt felelték:
- Mi csak egy elveszett kislányt keresünk, szőke, két copfba kötött hajjal, és rózsaszín ruhácskáva. Nem láttátok errefelé? – kérdezte aranyosan Gika. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
